Száz esztendeje kezdte pályafutását a Nyugat. Megyénkben is ekkor „írta életrajzát” legfontosabb irodalmi folyóiratunk. Modern irodalmunk bölcsője- az újabb irodalmunk dajkája ezelőtt száz esztendővel, 1908-ban jelent meg. Közhelyként olvasható a következő állítás – de akkor is igaz: a visszaemlékezések száma kisebb könyvtárnyi mennyiség! Értékükben is eltérők azok a visszaemlékezések, melyek a folyóirat történetéről születtek.
Mégis fontos forrás: Schöpflin Aladár 1937-ben írt irodalomtörténete a XX. századi magyar irodalomról, vagy Gellért Oszkár: Kortársaim (1955.) és az Egy író élete 2. kötete, (1962), melyben a folyóiratnál vállalt szerkesztői szerepére emlékezik. Mindketten számos kiindulási pontot adnak a folyóirat életrajzára vállalkozó tanulmányíróknak. Sok minden kiolvasható a porló állapotú Nyugat-évfolyamok újraolvasásakor is. A folyóirat számos évfolyama rossz anyagú „savas tartalmú”, törékeny papíron jelent meg. Érthető, hogy a könyvtárosok a digitalizált változathoz igazítják az újra olvasására vállalkozót: tegyük hozzá: teljes joggal. A muzeális állagú évfolyamokat óvni kell, mert van jó hasonmásuk! Az újraolvasása azonban elkerülhetetlen! Így vázolható a Nyugat elterjedtsége, ismertsége is.
Kétségtelen az is, hogy folyóiratunk nem hullt ki „Az idő rostájában”. Nem került be azoknak a lapoknak sorába, melyekről csak tudunk valamit, de már nem vesszük kézbe soha többé évfolyamait. Elfeledhetjük őket, mivel „… kedvét nem töltvén az Időnek” :emlékké váltak. A 100. évfordulóját ünneplő Nyugat csupán csak 34 évet élt folyóiratunk- ugyanis kedvét töltötte az időnek, nem is hullt ki „a kegyetlen óriás rostán”.
Bajba kerülünk azonban, ha „a folyóirat életrajzát” egy-egy kisebb területen, például egy megyére gyakorolt kisugárzásában figyeljük. Jelen esetben Pest megyében, ha megpróbáljuk a folyóirat itt betöltött szerepét vizsgálni. Sem részletes, sem megkezdett feldolgozások nem állnak rendelkezésünkre a Nyugat elterjedtségéről. Sem a hajdani előfizetőkről, sem az olvasóiról nincsenek pontos ismereteink. Gondunk támadhat, ha megpróbáljuk összegyűjteni csak azt, kik lehettek a hajdani előfizetők. Arról tudunk, hogy 1930-as években Babits- Móricz közös szerkesztése idején 700 fő körül járt az előfizetők száma. Még töredékesen sem ismerjük a folyóirat „gazdasági számadásait”. Állandóan visszatérő megállapítás, hogy a Nyugat egész időszaka során hétszáznál alig többen lehettek rendszeres előfizetői.
Tudunk arról, hogy Móricz Zsigmond társszerkesztősége időszakában a „Nyugat-barátok köre” vidéki rendezvények megszervezésével igyekezett új előfizetőket nyerni. Így a folyóirat anyagi helyzetén is lendíteni próbált a tervezésben mindig kezdeményező író.
Mások voltak az akkori és a mai megyehatárok. Az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből a megyehatárok 1950-es módosítása-átrajzolása óta jelentős területek kerültek Bács-Kiskun megyéhez. Kecskemét, Kunszentmiklós, Kiskunfélegyháza is az új megye részévé váltak.
Csak a régi megyehatárok ismeretében kísérelhetjük meg a Nyugat „egykori életét” követni. A hajdani megye keretében történt az előfizetők megnyerése. Így alakulhatott ez tovább 1941-től 1944-ig is, amikor Magyar Csillag néven élt tovább a folyóiratunk.
Szólnunk kell arról is, hogy hol bukkantak fel, hol jelentek meg a Nyugat szerzői az egykori Pest megye helységeiben. Másként kerül a mérleg serpenyőjébe, ha egy-egy író „csak kirándulóként” fordult elő az 1950 előtti Pest megyében. Más a megye szerepe akkor is, ha „élményhátteret” adott, vagy akár „alkotóműhelyként” jelentkezett egy Pest megyei város vagy falu egy-egy írói alkotás folyamatában. (Móricz leányfalui háza volt csaknem harminc éven át a lap „második szerkesztősége”.)
Pilis Krúdy Gyula írásaiban élményháttér a Pilisi Rózáról született regények és novellák sorában.
Falu Tamás Önéletrajzában azt írja: „…novelláim és regényeim javarésze a napilapokon kívül az Új Időkben, a Hétben s a Nyugatban jelentek meg”. A Nyolcvanas évek bölcsője a Nyugat (1922.). A könyv kiadója mégis a Petőfi Társaság Jubiláris Könyvei sorozata. Ott élt Rőczey Kálmán „Ebben a kis Pest megyei faluban, mely álmatagon hevert a homokban s nappal is csak félig nyitotta ki a szemét.” (Magyar Írómesterek: Falu Tamás, 1927.)
Leányfalu Móricz Zsigmond vendégeit, egyben a Nyugat szerzőit is fogadta – Móriczék házát egyben fontos írói műhelyként is vehetjük számításba.
Dunavarsány is alkotóműhely. Ady 1905-től többször megfordult Vésziéknél a településen, akkor is, amikor a Léda-szerelem válságba jutott. Vészi Margit egyik levele szerint: „Itt Dunavarsányban született a sok vihart kiváltó vers, A fekete zongora. Az első változatot, mely Vészi Lenke hegedűjátékához kapcsolódott, Ady szétszakította.
„Este Jolán és én megkerestük a helyet, hol ült, és összeszedtük az eltépett papirdarabokat. Az volt a szokása, hogy többször irt meg minden verset, és csak a véglegest tartotta meg”. Földessy Gyula meghatározása szerint: „ A vers több, valószínűleg igen sok fogalmazás után készült el. A „vak mester”: Ady megfogalmazása szerint (határozottan kijelenti ezt) a „fekete zongora”: a sors.” Ady Dunavarsányban írta „A magyar Pimodan” személyes vallomását a költészetről: „A verseinket nem olvassák, nem látják, nem értik, s ha megértik, jaj nekünk, mert ekkor nem értették meg még csak igazán”. Ördög és pokol, de főképpen kedves kortársaim összefogtak fiatalságom és hiúságom ellen. Hiszen jól dolgoztak, távoztam minden helyről, elsőről, másodikról és harmadikról…”
A fekete zongorával nem tudtak sokat kezdeni a Duna-melléki, Ráckeve-környéki olvasók. Nem biztos, hogy sokan ismerték a Jó Csönd-herceg előtt versét – inkább A zöld nimfa csókja primitív paródiáján derülhettek a „Ráckeve és Vidéke” olvasói 1911-ben. (október 8. 4. l)

„S im elibém toppant vérszemű rőt Mamut!
(…)
Komázol velem? Jó csend herczegnek nézel,
Avagy jó zaj grófnak? Nem éred fel észszel,
Hogy királylyal beszélsz, ősmammut királylyal,
Aki fölkenetett ezredéves hájjal?”

Nem csak A zöld nimfa csókja volt az egyetlen nyikorgó hangú Ady-paródia. Akadt belőlük bőven- ezeket még az is ismerhette, aki nem olvasott valódi Ady verset soha. Jellemző az is, hogy Adyt Vadi Vendelnek keresztelte át a paródiát gyártó verselő. Ady költészetének, a Nyugatnak dühös ellensége is akadt a Dunaharasztiban élt Szirbik Antal személyében. (1888–1960) Szirbik Rákosi Jenő a Budapesti Hírlap főszerkesztőjének egyik nem túl szerencsés felfedezettje, akinek goromba támadása a Nyugat ellen „Tatár kölykök” címmel jelent meg 1912-ben. Alcíme: Hadüzenet a Nyugatosoknak. A „harci szózata” így kezdődik: „Ezt a Tatár kölykök címet egy nyugatbarát, más nyelven „holnap ember” adta gúnyból még kéziratban levő művecskémre. Megtettem a füzet címéül, egyrészt azért, hogy ezeknek a minden Keletről jövő (tán a Napot is gyűlölő…) kávéházas, Párizs-bolondoknak, kik tudvalevőleg igen irigy, rossz-májú legények is, egy jó napot szerezzek… de leginkább azért, hogy … megkülönböztessem művemet az ő affekta, nábókos ( habókos?) ügyefogyott verseiktől”.
Bőven akad egyéb gorombaság is a kuriózum számba menő füzetke előszavában. Például: „sok-sok futóbolondot kell tűrni közöttük”. Szerinte írásaik nem több, mint „vers-nemű (?) irodalom”. Ezek az írók „tolakodó természetüknél fogva” vezérszerepet gyakorolnak”. Írásuk „hóbortos”, a nyugatosok pedig „bomlott idegzetű párisi szalon-lovagok”. Szirbik természetesen saját meghatározása szerint: „fiatalság, erő, egészség rajongója”. (Kovács 1991. 98-100. l)
Hasonló Nyugat-ellenes támadás jelent meg a Borsszem Jankóban rajzzal együtt Intermezzo címmel, Ifj. Titán László ultramodern költőről, aki ül a New-York kávéházban. Az ábrázolt, a szemébe hulló hajjal ülő költő félreismerhetetlenül Ady. Közölték a paródiát, pedig tudjuk azt, hogy itt volt Budapesten a Nyugatnak legnagyobb pártfogó tábora.
Kecskeméten sem volt ismeretlen a Nyugat. A városban élt a folyóiratban többször megjelent kecskeméti szerző : Buday Dezső is (1879- 1919). Orosz László Kecskemét irodalomtörténete könyvéből tudjuk, hogy a református gimnázium könyvtárába járt a Nyugat és a Huszadik Század. Az iskola önképzőköre pedig megvásárolta a Holnap antológiát és Babits versesköteteit. Buday Dezső az 1910-es évek jelentős író egyénisége Kecskeméten, állapítja meg Orosz László. 1912-től a város református jogakadémiája tanára, akinek a Nyugat 1916-ban közölte Orgonaszó című „… nagyszabású háborúellenes költeményét.(…)” Buday közel állt Kassákhoz is. Levelezett vele.
Gödöllő felé is vezetnek a Nyugat kapcsolatai. Az ottani művésztelepnek tagja volt Nagy Sándor, az Új versek szecessziós illusztrációinak alkotója. Ezeket az indás, gomolygó rajzokat boldogan dicsérte Ady Brüll Adélhoz írt 1905. novemberi levelében. „Alig jutok hozzá, hogy írjak. Ráadásul a könyvem is sok dolgot ad. A szanatóriumba a könyvem miatt nem mehetek be legalábbis huszonkettedikéig. (…) A könyvemhez felséges illusztrációt készített Nagy Sándor. A mi gyermekünk című versem adta neki az ötletet. Gyönyörű.” (Ady válogatott levelei 1956. 131–132. l)
Ezer szállal kötődik Gödöllőhöz a kecskeméti piarista gimnáziumban érettségizett Sík Sándor. Őt is érdekelte az Új versek illusztrációinak születése. Erről faggatta magát Nagy Sándort Gárdonyi, Ady, Prohászka könyvében (1929),melynek alcíme Lélek és forma a századforduló irodalmában. Így fogalmaz az Ady-problémáról: „…a „kettős én”- „aki vagyok” és „aki lehetnék” – még nem meríti ki Ady komplexitását. Van még egy harmadik énje is,(…) akivé a szerencsétlen körülmények, rövidlátó ellenfelek és ártó barátok, szerencsétlen véletlenségek ostorozták : a Muszály-Herkules, a Sátán kevélye:” Elképzelhető még egy negyedik szempont is: Nagy Sándor remek Ady- illusztrációi egyikének az illető versben nem indokolt kavargó alakgazdagságát nézve, csodálkozva kérdeztem, mit jelent; a művész ezt mondta rá: „Ezeken csak a technika lehetőségeit próbáltam”. Ki mondja meg, hogy hány Ady-verset magyaráz minden egyéb külső vagy belső szükségességen kívül a technikai lehetőség csábítása: a ritmus megindult áradatának ereje, a hangulat parancsoló hatalma, a megélt, megírt, de meg nem halt élmény kísértő sugalma, a megtalált forma csábító szépsége, az önmaga értékeinek tékozló utánzása” ( Sík: 1929. 137. l)
Sík Sándor a költő pályatárs eleven érdeklődésével még 1918-ban vizsgálta az Irodalomtörténet folyóiratban Verselésünk újabb fejlődése tanulmányában Ady ritmikáját, „a magyar hangsúlynak az időmértékes versbe való bevonulását láttam benne, ami szervesen illeszkedik bele a magyar verselés újabb fejlődésébe.” (Sík 1927. 291. l)
A piarista Sík Sándor tanári pályája kezdetétől sokat vállalt Adyért és a Nyugatért – többet, mint amit a fiatal szerzetes tanártól várni lehetett. Hozzátehetjük: a Nyugathoz kapcsolódó érdeklődése „viszonzatlan szerelem” maradt! Olvasmányairól szóló visszaemlékezéseiben olvashatjuk a modern irodalom melletti kiállását: „Ugyancsak még egyetemi hallgató koromban értek el hozzám a Nyugat irodalmi mozgalmának hullámai. Az első pillanatok idegenkedése után hamar megéreztem Ady költészetének jelentőségét; 1910-ben (még egyetemi hallgató koromban) írtam le először róla az Életben, hogy korszakalkotó lírikus, és kezdettől fogva bevittem iskolai irodalomtanításomba, ami természetesen nem ment harcok nélkül. A Nyugat költői közül azonban jobban szerettem Babitsot és Tóth Árpádot, Adynak csak egyes verseit. Őt eleinte inkább csak csodáltam, csak később szerettem meg igazán, amikor mint költő levetkőztem azt az öntudatlan hatását, amelyen minden lírikus kortársammal együtt át kellett mennem. Azóta aztán úgy vagyok vele, mint a nagy költőkkel egyáltalán: valahányszor újra belemerülök, mindig nagyobbnak és magamhoz mindig közelebb érzem.” / A dőlt betűs kiemeléseket én jelöltem meg: KJL/ (Visszaemlékezés az olvasmányokra, Sík Sándor hagyatékából… 1993. l)
Sík Sándor együtt dolgozott az Életnél Kosztolányi Dezsővel, Móricz Zsigmonddal, Krúdy Gyulával. Első váci tanári évében (1911) hetenként egy napot dolgozhatott szerkesztőként Pesten igazgatója engedélyével: „korán reggel siettem a vonatra, hogy a reggeli diákmisén már ott lehessek és visszaváltozzam szerkesztőből az első B osztály osztályfőnökévé. Óráimra, ha másként nem lehetett, a vonaton menet és jövet készültem.” Sík Sándornak erről az időszakáról is van verses emlékezése:

ÍRÓK ASZTALA
„Kávéház. Nyüzsgés. Írók asztala.
Findzsák, likőrök vizespoharak,
Könyvek, irott papírok, hamutartók,
Sebes pincérek, belső munkatársak,
Pletykák, szerelmek, botrányok, krokik,
„Mester!”-„Van egy témám.” –„A kötetem!”
„Levágom.” „két sort!” „Tehetségtelen!”
„Kiírta magát.” „Ezt olvassa el!”
„Szabadjegy.” „Korrektúra.” „Elsejéig!”

Egy lélek, melynek éber mélyén
A gödöllői erdők csendje hallgat,
Csak szívja, szívja, gőgös szomjúsággal,
A füstös, súlyos, élet-hangzavart.”

Ezzel az írói világgal keresett kapcsolatot a pályakezdő költő-tanár. Karinthy Frigyes türelmetlen hangvételű kritikája Sík Sándor: Szembe a nappal kötetéről azonban elzárta a Nyugatban való megjelenéstől a folyóirat hívét, a papköltő Sík Sándort. (Egy fiatal költő, Nyugat, 1911. I. 314–315 l.) Ezt a lelki sérelmet legyőzte Sík Sándor. Az 1929-es könyve : Gárdonyi, Ady, Prohászka Adyról írt fejezetében a költő egyik első mértékadó elemzőjévé vált. Szegedi egyetemi tanári katedráját is ezzel a lélekről és formáról írt könyvével nyerte el. Ifjú tanárként 1911-ben olyan városban kezdte a Nyugat és Ady fontosságát hirdetni, melyet Rusvay Tibor A váci polgár könyv írója „Kis Magyarország kis városa”-ként határozott meg. „A visszavonult váci polgár a századfordulón még abban a feudális környezetben élt, amit a XVIII. században alakított ki” (Rusvay, 1996.73.l)
Sík Sándor átdolgozta Prónai Antal: A magyar irodalom története és olvasókönyv VIII. osztályosoknak írt kézikönyvét.A modern irodalmat bemutatva hét (!) verssel szerepeltette Adyt az érettségizőknek összeállított gyűjteményben. (Szent István Kiadó 1932. 2. kiadás) Akkor vállalkozott erre, amikor a tankönyve megjelenésével egy időben, 1927-ben a kecskeméti Katona Körben ünnepi beszédben kívánták elzárni a költőt az ifjúságtól: „Ady nem ösztönözheti az ifjúságot hazafiságra, mert a magyar földet a lelkek temetőjének nevezi, a rónát halálszagúnak, s nem lehet megváltója az ifjúságnak, akinek mindene a pénz.” (Idézi Orosz–Füzi 2003. 53. l)
A Nyugat felé vezető úton nem jutott el céljáig, a folyóiratban való megjelenésig a Gyónon született Gyóni Géza (eredeti családnevén Áchim Géza)A tragikus sorsú költő kapcsolatkereső szándéka eredménytelen maradt. Sohasem kapott helyet a Nyugatban. Kár, mert a Szomorú szemmel 1909-ben megjelent kötete hangválasztásával már Adyék felé mutatott. Különösen a költő halála után, csak 1918-ban megjelent Élet szeretője verseskötete az Ady-táborhoz tartozás szándékával született. Az Élet szeretője címmel tervezett kötetet már kéziratban kezdte összeállítani Sopronban 1910–1912-ben. Különösen árulkodó ebben a címadó verse, melynek első címválasztása még inkább adys hangzású volt: „Élet kisasszony ablaka alatt” . Idézzük néhány sorát!

„Szívem veri az indulót
Halálig már a céda bálnak

Élet-kisasszony, kőszívű,
Nem látja meg már esdő arcom,
És csókja nélkül hullok el
Ezen a csúf, halálos arcon”

Gyóni Sopronban Tompa Kálmán színtársulata színészeivel barátkozott. Az egyik színésszel küldött mutatóba verseket Budapestre a készülő kötetből Osvátnak a New-York kávéházba. A színész azonban nem tudta személyesen átadni Osvátnak ezeket a kéziratos verseket, az otthagyott verskéziratok pedig elvesztek.
Eredménytelen maradt a bemutatkozás a Dapsi Gizella- Nyl írónő segítségével a Nyugathoz küldött versei esetében is. Ezt a próbálkozását Gyóni Ferenc szerint állítólag a költő – frontkatona korában később már megbánta. Nem tudjuk, hogy mennyi a feljegyzett történetekben a legenda- és az igazság. Gyóni Ferenc, a költő rokona, a költő szerelmesleveleinek kiadója azt állítja, hogy a „Levél Nyugatra” vers nem a költő Adyt támadta, hanem hangja az Ady követők ellen szólt. (Gyóni Ferenc 1942, 91-92.l és Simkovits Gyula, 1963.174–178.l) 1913-ban Gyóni Géza szabadkai újságíró korában is Ady híve volt. Ottani szerelmét, Ella asszonyt ismertette meg lelkesen Ady költészetével, új hangú verseivel, a saját Ady-kötetet kölcsönözte számára. Szabadkán még töretlen Gyóni szövetségre törekvése a Nyugattal.
Később azonban, 1915-ben a kapcsolatépítés minden lehetőségét „kettévágta” Nyugat és Gyóni között Rákosi Jenő Dunántúli álnévvel megjelent durva támadása, amikor a főszerkesztő magát Adyt támadta meg. A szerencsétlen támadás történetét Király István könyve nyomán idézem. Rákosi Jenő „Publikált egy hozzá eljuttatott levelet, melyben a költőkét állítólagos gimnazista kérésére a Budapesti Hírlap háborús dalnokáról, a jobb illetve más sorsra érdemes Gyóni Gézáról mondott néhány elítélő, lesajnáló szót, hangoztatván, „Gyóni (Áchim) Géza sohasem volt költő, s nem is lesz. Ezt még egy világháború sem tudta megcsinálni. ( …)
Ezzel a levéllel és ezt közzétevő Rákosi-cikkel kezdetét vette egy majd fél esztendőn át folyó Ady-ellenes hajsza, melynek hullámai a sajtó területéről átcsaptak még a parlamentbe (…) is.” (Király István 1982. 72–73. l) Utólag is csak úgy összegezhetünk- Rákosi Jenő sanda támadásával máig ható kárt (!) okozott a költő Gyóni Gézának.
Falu Tamás Nyolcvanas évek regénye megjelenésével újabb Pest megyei Nyugat kapcsolatok születtek. A regény nyolc folytatásban a Nyugatban jelent meg 1922-ben. Írójának ez a regény-közlés lovaggá ütéssel ért fel. Meglepő, hogy mégsem a Nyugat emblémájával jelent meg könyv alakban a regény, hanem a Petőfi Társaság ún. jubiláris sorozatában látott napvilágot. Két regényt egy kötetben – (de mindkét regényt külön lapszámozással) adták ki Lőrinczy György: A boldogság császára regényével egy kötetben. Azért kaphatott helyet ebben a sorozatban, mert Falu Tamás 1925-ben a Petőfi Társaság tagja lett. 1923-ban még verssel köszöntötte Osvátot a Nyugat különszámában. Egy évvel később – a Móricz Zsigmondot köszöntő számba is kért tőle Gellért Oszkár kéziratot. Falu Tamás melegen méltatta ekkor a Harmatos rózsa regényt. Osvát köszöntésekor pedig önmagát tartja olyan „gyémántvágónak” – amely lassan elkopik az élet robotjában.

„Száz ablaknak száz üvegén
A lelkem lassan elkopik”

Falu Tamásnak akkor koptak el gyémánt-kapcsolatai a Nyugathoz, amikor a Kisfaludy Társaság közösségét választotta. Ezután a Nyolcvanas évekből rejtőző regény lett. Pedig lelki és tájhazai kapcsolatai kétségtelenek regénye és Kosztolányi Pacsirtája között. Mindkét író az alföldi táj egy-egy darabját, az ott élők porba süllyedt életét rajzolta meg lírai pontossággal. Kosztolányi a Pacsirta (az elsüllyedt századvégi sárszegi-szabadkai világ bemutatásával) hatalmas sikert aratott. Szinte érthetetlen, hogy „regény-társára”, a Nyolcvanas évekre a Nyugat olvasói nem figyeltek fel eléggé. Mindkét regényben jelképes a hanyatlás folyamatának ábrázolása. A főhősök sors- különbsége ott jelentkezik, hogy Rőczey Kálmán tanító a szívére szorított puskacsővel, a ravasz meghúzásával „kilép” az elszürkülő világból. Vajkay Ákos levéltáros pedig – a hajdani „párduc” Sárszegen az őket visszahúzó vigasztalanul vénlány Pacsirta lányával együtt továbbpusztul – továbbvénül.
„Hanem semmi búcsú. Búcsúzni fáj. Ha valaki ki akar esni a vonatból, s előbb elkezd búcsúzni, (…) az sohasem esik ki a vonatból. Már pedig ki kell esni (…) Gyorsan földre állította puskáját, s rászorította szívét a csövére” – ez a Nyolcvanas évek ítélete önmagáról. Falu Tamás regényének közlése a Nyugatban is bizonyítja Gellért Oszkár állítását- (Ő Schöpflin Aladárra hivatkozott) – a Nyugat nem volt sohasem irodalmi iskola. A folyóirat csak a minőséget ismerte el szerkesztési elvnek. „Az írók sem érezték szükségesnek, hogy közös skatulyába dugják magukat. (Gellért Oszkár, 1962. 406–407. l és Kovács József László, 2006. 35–41. l)
A Nyugat és Pest megye kapcsolatainak különböző változatai alakultak ki a megyében. A polgári iskoláiban működő író- tanárok helyet kaptak a Nyugatban. 1923-tól két ráckevei tanár is megjelenik a folyóirat írói sorában. Nagy Emma költő az egyik (Erdélyből, Marosvásárhelyről jött vissza) Az összekapcsolódása a Nyugattal csupán eseti jellegű. A másik Nyugatban megjelenő költő- tanár az ugyancsak erdélyi: az egy évtizeden át földműves életet folytató Bartalis János Alsókosályról többször is helyet kap a folyóiratban. Már áttelepülése évében, 1932-ben is.
Nagy Emma 1926-tól 1928-ig volt ráckevei tanár. 1928-ban „lépett elő” óradíjas helyettesi minőségéből megbízott tanárrá.(Ezek valaha fontos- ma már alig értelmezhető előrelépések. Egykori anyagi vonatkozásuk azonban kétségtelen.) Ráckevén magyar nyelvet és történelmet tanított, a lányok Vörösmarty Önképzőkörét vezette, ahol modern magyar irodalomról aligha esett szó. Tanári jelentésében ezt írja: „1927. december 8-án megszerveztem a Vörösmarty Önképzőkört (…) Úgy éreztük, lelki útirányt jelölünk meg azzal, ha messzi céljaink magasságába vezető csillagul annak a költőnek nevét tűzzük, aki a „Szózat” hitvallásszerű sorait írta, s aki klasszikus műveiben a nőt mindig eszményi tisztaságában s az örök nőiség vonzó bájával örökítette meg.” Nagy Emmát a rákosligeti polgári iskolához helyezték át az 1928–29-es tanévben. Babits tehetségesnek tartotta Nagy Emmát, mert alkotásait 1932-ben beválogatta a Nyugat kiadásában megjelent fiatal költők Új antológiájába. Versei megjelentek a Napkelet évfolyamaiban is. Ő sem ragaszkodott kizárólag a Nyugathoz.
Bartalis János ráckevei tanárként 1932-től 1936-ig működött. Polgári iskolai tanári oklevelét még 1918-ig megszerezte. De otthon, Erdélyben csak gazdálkodott, nem tanított. Magyarországra áttelepülve itt – Ráckevén- kezdte először hasznosítani a tanári végzettségét. Az 1933-as iskolai évkönyv szerint 21 órában tanított. Magyar irodalom és történelem mellett mezőgazdasági gyakorlatot is vezetett. Bizonyára szívesen végezte ezt a feladatot is. Az igazgató büszkén jelentette A tanárok társadalmi működése rovatában az évkönyvben:
„Bartalis János mint hírneves író ismeretes, aki többször olvasott fel a rádióban és különféle irodalmi társaságokban. Három könyve jelent meg idáig. Tagja a Marosvécsen ülésező „Erdélyi Helikon” írói csoportnak, valamint a Pen Club Világ Írói (!) társaság romániai magyar szakosztályának.” Majd követi ezt az egyleti tagságainak a felsorolása: Bartalis a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság, a Gyóni Géza Irodalmi Társaság, az Ányos Pál Irodalmi Kör tagja volt. Előadásaival szerepelt Ráckevén tanári értekezleteken, ismertette a „Magyarosan” folyóiratot, értekezett az erdélyi magyarság pusztulásáról. Bartalis és a Nyugat kapcsolatáról azonban nem szólt az évkönyv jelentése. Pedig 1917 óta hömpölygő sorokban megírt szabadversei már megjelentek a Nyugatban. Ráckevén vezette az iskola fiú Zrínyi önképzőkörét is, majd 1936-ban a pilisvörösvári polgári iskolához helyeztette át magát.
1937-ben újabb kötete jelent meg: A világ terein gázolok címmel. A Nyugat 1937-ben A fekete gondolat kivirágzik, Ujjaimból liliomok nőnek, Lélek- vetésforgó című verseit közölte. Ő is előbbre lépegetett Ráckevén a tanári ranglétrán, 1933-ban óradíjas tanárból helyettes tanárrá „léptették elő”, majd rendes tanárként helyezték át Pilisvörösvárra. Az, aki én voltam c. önéletrajzában csak az első világháború végéig jutott el. Az 1973-ban 80 éves író önéletrajza folytatását – így az 1932-től 1941-ig vezető szakaszát nem ismerjük. Pest- közelbe tervezett áttelepüléséről. Ezért a Nyugathoz közelebb kerülését már 1918-ban tervezte:
„Mi jövőnket rajzolgattuk magunk elé (…) Én leszerelek, megszerzem a tanári oklevelet, és tanári állást vállalok, talán éppen Pesten vagy Pest környékén, mint Babits és akkor lesz, amin megállhatunk. Ki láthatott akkor annyira előre azokba a mélységekbe, melyekbe alig néhány hónap múlva hullott az addig szilárdnak tűnő világ?” (Bartalis, 1972, 190. l) Így magyarországi életszakaszáról csak gyűjtött ismereteink vannak, nem tudjuk, hogy elkészült-e kéziratban önéletrajzából ennek az életszakasznak leírása.
A Pest megyében élő Bartalis és a Nyugat kapcsolatai kétségtelenek, Babits bő versválogatással közölte Bartalis verseit az Új antológiában is, a Fiatal költők 100 legszebb verse kötetben. Négy verse kapott itt helyet, köztük A falusi gazdálkodásban című verse is.

„Eljöttem ide, virágaid közé, a magányba,
hogy megismerjelek, Isten” (…)
„Istenem, segíts! ”Uram, légy velem!”
„Adj szerencsét állataimhoz”
„Őrizz meg tűztől, veszedelemtől,”
„Segíts, hogy csűrt építsek és betakarodjak” (19.l)

Ráckevén úgy emlékeztek rá, hogy az 1930-as években a még beépítetlen Duna-parton, a gáton szívesen sétált kutyájával. Az Ányos Pál Irodalmi körbe alighanem az itt káplánkodó (Katona)Puszta Sándor katolikus pap meghívására juthatott el. Itt mutatták be Puszta Sándor Búzaszentelés című kötetét 1934-ben. Bartalis útja az erdélyi hegyekre is emlékeztető Pilisvörösvár iskolájába vezetett. Puszta Sándoré Leányfaluba, ahol haláláig volt plébános.
Móricz Zsigmond így ír 1942-ben Rapszódiák könyve Kél a nap kötetéről : „Puszta Sándor a legnagyobb rejtély volt előttem. Évekig. Ez a rejtély most megoldódott. (…) kezdettől fogva intettem, hogy hagyja abba a költészetet: nagyobb hivatás vár rá. Szép, hatalmas ember, menjen az érvényesülés terére. Úgyis túl szereti magát adminisztrálni. Ez a szelíd poézis mezején nem szerez sok barátot. De most azt hiszem, megoldódott a kérdés: mégis költő lett. Idezüllik közénk.” (Kovács 1991. 104. l) (Puszta Sándor ismert rádióriporteri tevékenységet folytatott az 1938 utáni években.)
Gellért Oszkár „Egy író élete” a NYUGAT szerkesztőségében” (1926–1941) számot ad arról a három esztendőről is, amikor Móricz új előfizetők megnyerésére országos, így Pest megyei bemutatkozó rendezvényekkel is próbálkozott. E törekvéseknek jellemző címet adott az emlékirat összeállítója:
„A tervkovácsoló és levélíró Móricz.”: „…az íráson és a szerkesztői munkán kívül mindent megpróbált, hogy a Nyugatot népszerűsítse” 1930-tól bejárta az országot, irodalmi körökben előadásokat tartott a folyóiratról- egy-egy őt foglalkoztató kér­désről. 1930-ban Nyíregyházán járt a Bessenyei Körben, magával vitte a konferanszié Nagy Endrét, aztán Kassa és Eperjes következett, Győrben együtt szerepeltek Móricz Babits és Karinthy, éveken át folytatta az előfizetők megnyerésére felolvasó estjeit. 1932 novemberében „ a rákospalotai Keresztény Ifjúsági Egyesületnek meghívására és a nagykőrösi Arany János Társaság vendégeként a Nyugatról és Bornemisza Elektrájáról beszél.”
Radnóti Miklós, a Nyugat harmadik nemzedékének költője 1939-ben fogalmazta meg, az Ikrek hava című lírai naplóját, mely a következő évben (1940-ben) meg is jelent az Almanach Kiadónál. A lírai napló külső kerete Pest megye. Radnóti Ede keresztnevű nagybátyjához járt, akit Eduárdnak becézett, a tasi személyvonattal. Taksonyban leszállt a vonatról, majd Vány felé vitte őt az autóbusz egy Ybl Miklóstól épített kúriába. Itt szó esett irodalomról is, Eduárd nagybácsi Philipp Soupault író „érthetetlenségével” bosszantotta író unokaöccsét. De Soupault végül csak irodalmi beszédtéma maradt az Amerikában is megfordult nagybácsi és a költő között- a francia írótól készült fordítás nem került be sem a Nyugatba, sem annak folytatásába, a Magyar Csillagba. Radnótira és a korára egyre inkább ránehezedett a háború- a munkaszolgálatok rémsége. Így is tiszteletre méltó költői erővel összeállította, kötetbe gyűjtötte Orpheus nyomában című műfordítás-gyűjteményét. Ekkorra már a Magyar Csillag folytatta költői küzdelmét az új magyar irodalomért. Ezzel véget ért a Nyugat Pest megyei korszaka, melynek fejezeteit megpróbáltuk felidézni. A Nyugat megmaradt számunkra mintának és alapkőnek, és nem hullt ki az Idő rostáján. Követése ma is példa és mérték! Erre emlékezünk a 100 éves évfordulón.

Források és rövidítések
Schöpflin 1937. A magyar irodalom története a XX. században Bp. 1937.
Gellért 1955. Gellért Oszkár: Kortársaim Bp. 1955.
Gellért 1962. Gellért Oszkár: Egy magyar író élete II. A Nyugat szerkesztőségében Bp.1962.
Falu 1922. Falu Tamás Nyolcvanas évek Nyugat 1922 és Magyar Írómesterek, a Petőfi Társaság  Jubiláris sorozata Bp. 1927.
Lengyel 1957. Lengyel Géza: Ady a műhelyben Bp. 1957. (Dunavarsány fejezete)
Ady 1956. Belia György: Ady válogatott levelei Bp.1956. (Az Új versek rajzai)
Szirbik 1912. Szirbik Antal: Tatár kölykök Bp. 1912.
„Vadi Vendel- paródia” 1911. Ráckeve és Vidéke 1911. október 8. és
Kovács 1991. Kovács József László: „Duna vizén lefelé úsz a ladik” Ráckeve, 1991.
Orosz–Füzi 2003. Orosz László- Füzi László: Kecskemét irodalomtörténete Kecskemét, 2003.
Sík 1929 Sík Sándor: Gárdonyi Ady Prohászka Bp. 1929.
Sík1993. Sík Sándor: A százgyökerű szív, Levelek, naplók, visszaemlékezések Bp.1993.
Rusvay 1996. Rusvay Tibor: A váci polgár Vác, 1996.
Gyóni 1942. Gyóni Ferenc „Repülj már levelem!” A katonaköltő… levelei Bp.1942
Simkovics 1963. Simkovics Gyula: Gyóni Géza soproni évei Soproni Szemle 1963.
Király 1982. Király István: Intés az őrzőkhöz II. Bp. 1982.
Kovács 2006. Kovács József László: A Nyolcvanas évek és a Kicsinyesek, Ócsa, 2006.
Polgári iskola1926,1932 A ráckevei polgári iskola évkönyvei 1926-28, 1932-36
Bartalis 1982. Bartalis János: Az, aki én voltam 1982.
Móricz 1942 Móricz Puszta Sándorról Kelet népe, 1942. május 2.